Hírek

EGÉSZ EDDIGI ÉLETEMBEN IGYEKZTEM ELKERÜLNI. HOGY MIÉRT? 

Gyerekkoromban csak egy gyümölcs létezett: az alma. Nem válogathattunk, hogy milyen gyümölcsöt kívánunk, a gyümölcs az alma volt. A szüleim zsákban vették ősszel, mint a krumplit. Aztán egész télen a szekrény tetején, a szekrény alatt, a kamrapolcon is csak alma volt. Ezt ettük, mert gyümölcsöt enni kell, mert kell a vitamin és különben ott rohad meg a szekrény tetején, a szekrény alatt, a kamrapolcon. Enni kellett, mert ez volt A GYÜMÖLCS. Három módon kaptuk, ha kellett, ha nem: nyersen, mert kell a vitamin. Gyümölcslevesként, ha már annyira ráncos volt, hogy akkor sem ettük volna meg, ha nincs más. És reszelve, ha betegek voltunk. Na ez volt a kedvenc! De ez csak akkor járt, ha tényleg megbetegedtünk. És persze ez ritkán fordult elő, hiszen éjjel-nappal ettük az almát, mert abban van ám a sok vitamin. Van egy fiam. Ő sem rajong az almáért. Valószínűleg azért, mert én igyekszem elkerülni. És különben is, neki a gyümölcs a pomelonál kezdődik. Meg persze ott, amit megkíván: cukordinnye, gránátalma, télen eper… Na jó, persze ő is kap almát. Általában az én anyámtól. És persze, hogy ő már reszelve, akkor is, ha nem beteg. És persze, hogy a kedvenc táljában, a kedvenc kanalával, a nagypapa kedvenc foteljában. És cukrozva! Ezt a mai napig sem hiszem el, pedig már nem egyszer fordult elő. 15 éves.

Megvettük a Pipacsot. A birtokon mindenféle gyümölcsfa van. Nem vagyok jártas a gyümölcsfák világában, de megismertem a diót, körtét, fügét, cseresznyét, birset. És volt egy almafa a bokrok között. Én észre sem vettem, hiszen annyira unalmas és egyébként is, az ember igyekszik még a szemével is elkerülni azt, amire nem kíváncsi. Úgy derült fény az unalmas almafának a létezésére, hogy a fiam, a pomelon felnőtt fiam egyszer csak megjelent egy hatalmas – és még nekem is el kellett ismernem – gyönyörű almával a kezében. És én ezt a gyereket még nem láttam ilyen jóízűen gyümölcsöt enni! Aztán szüreteltünk. Unalmas almát erről az unalmas almafáról. És hazavittünk 30 kiló almát. Otthon nézegettem. Mi legyen vele? Rakjam a szekrény tetejére, a szekrény alá, a kamrapolcra? Ettől a gondolattól megborzongtam, erről szó sem lehet. De megenni? Ennyit? Nem fog menni. És ekkor elkezdtem almadzsemet, kompótot főzni. Először kötelességből, hiszen mégiscsak ez A GYÜMÖLCS, ebben van a vitamin, és különben is, meg fog rohadni a kamrapolcon. Meg milyen jó lesz majd süteménybe, bár soha sem sütök. Vagy húshoz szósznak, de főzni is ritkán főzök. Nem baj, akkor sem dobjuk ki. És miközben nekiálltam szakácskönyvvel, netről letöltött receptekkel lekvárt készíteni eszembe jutott a gyerekkorom. De nem a muszájból elkövetett almaevés, hanem a nagymamám lekvárjai, kompótjai, süteményei. Eközben valahogy megfelejtkeztem a receptekről, már a saját érzéseim, emlékeim, szájízem szerint főztem a saját lekvárom. És az alma sem volt már unalmas. Izgalmassá vált, és ezt a sok érzelmet és emléket őrzik azok a kis üvegek, amiket a Pipacsban Nektek készítünk ki.

"Ha folyamatosan keményen hajszoljuk magunkat anélkül, hogy egy kicsit is lazítanánk, az ugyanolyan, mintha autót vezetnénk, és sosem töltenénk meg a tankot. A pihenés fontos, és minél elfoglaltabbak vagyunk, annál nélkülözhetetlenebb."

Kate Middleton

Ajánlom figyelmetekbe ezt a csodás kis pihenőhelyet, a Somló hegyen, igazi feltöltő hely azoknak, akik szeretik a természetközeli élményeket.

Minden perce kincs az ott töltött időnek. ❤️

Valahogy így:

Kedvesség. Odafigyelés. Csend. Nyugalom. Madárcsicsergés. Pillangók. Cseresznye. Vár. Erdő. Természet. Imádom!!!
Mintha haza jöttem volna!
Visszajövök még! ❤️

Hálával, szeretettel, békével távozom...

A SOMLÓ SZERELEM... ❤️

Szerelem első látásra. Amikor először itt jártam, azonnal tudtam, hogy megérkeztem. Vérbeli budapesti nőként - egy izig-vérig nagyvárosi kamasszal - sosem gondoltam volna, hogy minden pénteken lesni fogom az órát, mikor jár le a munkaidőm és indulhatunk végre. 

Nem számított a távolság, hogy az erdőben nincs net, térerő is alig. Nem számított, hogy akkor még nem volt fürdő, még víz sem és hogy a ház mögött csak egy kerti wc van. Nem számított az sem, hogy ez télen a mínuszokban nem kellemes. 

Egyetlen dolog volt fontos, hogy vár minket a hegy. A mi hegyünk... ❤️

És a telefonjából fel sem néző kamasz fiam elkezdett kirándulni, szüretelni, fát aprítani, járdát ásni, beszélgetni. Csatagolni az erdőben, felfedezni a vár köveit, örülni egy süninek, nyuszinak, mókusnak, őznek. 

Mikor leparkolunk, eltűnik az egész heti stressz - mert azért van bőven a munka, gyerek + továbbtanulás és a Pipacs kialakítása mellett - mert tudjuk, hogy megérkeztünk.

Érkezz meg Te is, legyél a vendégünk a Pipacsban! 😍